A szakmai zsűri és a közönség is Szarvas Andreát választotta Magyarország legszebbjének, az első udvarhölgy Galambos Patrícia, míg a második Józsa Eszter lett. Szarvas Andrea a Miss World Kínában megrendezésre kerülő világversenyén képviselheti hazánkat.
A Magyarország Szépe nagyszabású gálaműsorában négy körben négy különböző öltözékben vonult végig a kifutón a 16 döntős lány. A zsűritagok és a nézők elsőként Origami bikiniben láthatták a versenyzőket, majd ezt követte az úgynevezett kreatív tour, amelyet idén a labdarúgó-világbajnokság ihletett. Ezután nemzeti öltözetben, majd végül estélyi ruhában léptek színpadra a finalisták. Az egyes tourok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány esett ki.
Az este folyamán a magyar zenei élet képviselői mellett a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál zsűrikedvence, az osztrák Cesár Sampson is színpadra lépett.
A szépségek Origami-Bikini fürdőruhában pózolnak.
A győztes a Miss World Hungary koronáját viseli majd egy évig és ő képviselheti Magyarországot a Miss World világversenyen. Ezen kívül a verseny két udvarhölgyét is díjazták, valamint idén is volt közönségszavazás, melynek nyertese A legszebb mosoly cím birtokosa lett.
Idén ötszáz jelentkező közül több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhetett a felkészítő táborba Visegrádra. Ott a versenyzők majdnem két héten át különféle házi versenyeken mérették meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúztak, így alakult ki a döntős mezőny.
Az alversenyek győztesei:
Miss Sport: Galambos Patrícia
Miss Bikini: Józsa Eszter
Miss Beauty Face: Fekszi Szimonetta
Miss Talent: Szakálos Dóra
Miss Charity: Fekszi Szimonetta