Kulcsár Edina bikinis videójára záporoztak a lájkok és a hozzászólások.
Kulcsár Edina nevét 2014-ben ismerte meg az ország, amikor megnyerte a Miss World Hungary szépségversenyt. Nem tűnt el a süllyesztőben, azóta műsorvezetőként, influenszerként és üzletasszonyként is ismert.
Számára azonban a legfontosabb hivatás, hogy az elmúlt években feleség és édesanya lett. 2018 augusztusában feleségül ment Szabó Andráshoz, akit mindenki Csuti néven ismer, szeptemberben pedig megszületett a kisfiuk, Medox.
Nem vártak sokat az újabb gyermekáldással, másfél évvel később egy kislánnyal gyarapodott a család, Nina 2020 áprilisában látta meg a napvilágot. Kulcsár Edina a szülés után nem akarta rohamtempóban visszanyerni korábbi alakját, sokkal fontosabb volt számára, hogy anyatejjel tudja táplálni kislányát.
– A szülések előtt 58 kilósan nem voltam magammal teljesen elégedett, most 70 kilósan tudok büszke nő lenni. Már nem sanyargatom magam, hogy minél vékonyabb legyek, nem vonz a 90-60-90-es forma – mondta a Best magazinnak négy hónappal Nina születése után a harmincéves sztár, aki az első gyermeke világra jövetele után 88, a második születését követően 86 kiló volt.
Idén januárban osztotta meg a követőivel, hogy miután Nina úgy döntött, nem szopizik tovább, dolgozni kezd az alakján. Februárban arról számolt be, hogy beszerzett egy futóbabakocsit, és néhány eszközt, amivel otthon is edzhet.
„Tudom, hogy vannak nálam nagyobb súlyproblémával rendelkezők is, de én azt mondom, hogy mindenki saját magához hasonlítsa a jelenlegi állapotát. Én most nagyon nem vagyok elégedett magammal, így változtatok rajta!” – írta közösségi oldalán.
Márciustól sokkal tudatosabban kezdett el táplálkozni, mint korábban, áprilisban már arról írt, hogy ennek az eredménye nemcsak a külsején látszik, hanem belül is érzi, például kevés alvás után is sokkal energikusabb. A változás szembetűnő a követői számára is, akik agyondicsérték bikinis alakját.
Kulcsár Edina arról tette ki a videót, hogy hogyan és miért használt önbarnítót, ezt pedig Origami bikiniben demonstrálta. Egy nap alatt közel 150 ezren tekintették meg. A kommentelők szerint bomba az alakja, a kétgyerekes sztáranyuka jól halad az edzésekkel és a diétával, sokan áhítoznak olyan alakra, mint az övé.
Magyar sztárok, akik vállalták a szülés utáni alakjukat
A 26 éves influenszert több mint 120 ezren követik az Instagramon, ahol nem akarja azt a hamis képet festeni magáról, hogy hibátlan. Szilágyi Szilvia mellett több ismert magyar édesanya vállalta fel, hogy szülés után megváltozott a teste, így Mádai Vivien vagy Horváth Gréta is.
forrás: femina.hu